Cofman Judit Tehetségfejlesztő Iskola 2014/2015, Szabadka


Tanévnyitó Tehetségnapot tartottunk 2014. szeptember 20-án az Ivan Sarić Műszaki Iskolában.




Beszámoló a X. Apáczai Matematika kupáról


2014. november 28-án, pénteken tizedik alkalommal rendezték meg a Baranya megyei 7. és 8. osztályosok, valamint a meghívott határon túli magyar iskolák diákjainak matematikaversenyét. A versenyen 62 hetedikes és 68 nyolcadikos tanuló indult egyéniben, többségük egy-egy 3 fős csapat tagjaként is. 
A Szabadkai Cofman Judit Tehetségfejlesztő Iskola mindkét csapata nagyon szép eredményt ért el. A 7. osztályosok egyéni versenyében Besnyi Levente 2. helyezést ért el. A Besnyi Levente, Pintér Attila és Meggyesi Márk összetételű hetedikes csapat pedig 3. helyen végzett. A nyolcadikosok egyéni versenyében Apró János és Sztarek Norbert holtversenyben 2. helyezést ért el. Csapatban Szögi Roland társaságában pedig az első helyen végeztek.

FényképFénykép


XII. Fekete Mihály Emlékverseny, Zenta


2014. december 6-án a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium szervezésében csaknem kétszáz vajdasági magyar általános és középiskolás diák részvételével megrendezték a XII. Fekete Mihály-emlékverseny döntőjét. A szabadkai Cofman Iskola tanulói kiválóan teljesítettek ezen a versenyen is.

Az ötödik osztályosok közül egy tanuló, Kovács Alex (Kúla) ért el száz pontot és első díjat. Három harmadik díjat is kiosztott a zsűri, ezeket Sinkovics Alex (Csantavér), Apró Dorottya (Szabadka) és Gál József (Kishegyes) kapták. A hatodikosok közül Fehér Konrád (Szabadka) és Csikós Réka (Palics) ért el száz pontot, második Tóth Noémi (Szabadka), Tóth Tamás (Csantavér) és Molnár Dávid (Szabadka), harmadik Süli Ákos (Szabadka) és Bognár Emese (Palics). A hetedikesek közül Hugyik Kornél (Bajsa) és Besnyi Levente (Szabadka) kapott első díjat. Második Kőrösi Zalán (Zenta) és Kószó Emília (Torda), harmadik Bózsó Szintia (Palics), Zabos Péter (Zenta) és Paróczi Orsolya (Kishegyes). A nyolcadikos diákok közül az oromi Szögi Roland végzett az első helyen. Második Rúzsa Ákos (Zenta) és Apró János (Szabadka), harmadik Tóth Péter (Kishegyes) és Szabó Imre (Horgos).

Curie Matematika Emlékverseny, Zenta


    2015. február 6-án rendezték meg Zentán a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban a Curie Matematika Emlékverseny területi döntőjét.

      A területi döntőn legjobban teljesítő diákok továbbjutottak az országos döntőre, amelyet a tervek szerint április 11-én tartanak majd meg Szolnokon. A döntőn a harmadikosok közül Borál Noa és Nagy Anna, a negyedikesek közül Csikós Petra és Erdélyi Szonya, az ötödikesek közül Kovács Alex és Gál József, a hatodikosok közül Tóth Noémi és Tóth Tamás, a hetedikesek közül Kőrösi Zalán és Besnyi Levente, a nyolcadikosok közül Sztarek Norbert és Szögi Roland, a középiskolák elsős diákjai közül Illés Tamás és Böröc Tamás, másodikos tanulói közül pedig Szögi Evelin és Lackó Anita képviseli majd régiónkat.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése